A természetnek és a természeti jelenségeknek – ahogy már említettem korábban is – fontos szerepe van a japán kultúrában. Pár hónapja megnéztük a szél írásjegyét, most pedig a bambusz vagyis a take (竹) írásjegyét fogjuk, hogy tovább folytassuk ezt a kis gondolatsort a természethez kapcsolódóan.
Ha megnézzük a kanji történetét, akkor azt vehetjük észre, hogy a bambusz írásjegye már a kezdetek kezdetén is nagyban hasonlított magához a természeti jelenséghez, vagyis a bambuszhoz. Aztán ebből egyszerűsödött le kicsit, és alakult olyanná, ahogyan ma ismerhetjük. Íme a történet:
A bambusz azon felül, hogy rendkívüli látvány lehet – gondoljunk csak bele a csodálatos bambusz erdőkbe és ligetekbe –, érdekes részét képezi a zen buddhizmus történetének is. Van egy rövid kōan (kóan, 公案), vagyis amolyan tanulságos és a megvilágosodást felmutató eset is, amelynek a középpontjában áll. A történet úgy szól, hogy volt egy rendkívül olvasott szerzetes, akit tudása miatt, hogy bármilyen szövegből pontosan tudott idézni, nagyon tiszteltek. Egyszer aztán a mestere meghalt és egy másik mesterhez került, aki viszont folyton megfedte amiatt, hogy a kérdésekre nincsenek saját válaszai, csupán a szent szövegekből idéz. Hiányolta a személyes tapasztalatot a szerzetes tudásából. A szerzetes igyekezett, megtett mindent, azonban mégsem tudott válaszolni mestere kérdésére. Úgy elkeseredett, hogy a kolostort is elhagyta és annak szentelte életét, hogy egy híres mester sírját és a körülötte található területet tisztán és rendezetten tartotta valahol a japán hegyek közt. Már igen sok év eltelt így, amikor egyszer, ahogy a leveleket gereblyézte egy kő nekicsapódott egy bambusznak. A tompa hang, amit akkor hallott megértésre, belátásra, vagyis megvilágosodásra vezette. Megtisztálkodott és leborulások közepette hálát mondott abba az irányba, ahol a kolostor állt, amelyben második mestere tanította őt.
Ezt a történetet sokféle módon mesélik. Én is kicsit rövidítettem rajta, de így is láthatjuk, hogy a bambusz igen fontos szerepet játszott a szerzetes életében. Talán ehhez a történethez kapcsolódóan, de talán eleve a bambuszhoz, gyakran kerül elő ez az írásjegy a kalligráfiákon, és nem csak zen mesterektől. Hogy miért olyan érdekes még a bambusz? Van egy mondás Japánban, amely valahogy úgy hangzik, hogy: legyél olyan erős és rugalmas, mint a bambusz. Hiszen, ha valaki pusztán erős, attól még törékeny is lehet. Ahogy a bambusz is az, ha a csomóinál fejtünk ki rá erőhatást. Viszont, ha valaki pusztán rugalmas, akkor még lehet gyenge, akárcsak egy fűszál, ami hajlékony, de nem bírja a terhelést. Viszont, ha kezünkbe veszünk egy bambuszt, és két végénél tartva megpróbáljuk kettétörni, akkor többnyire nem fogunk sikerrel járni, hiszen bütykei közt rugalmas és hajlékony. Ha ilyenné tudunk mi magunk is válni, akkor az életünk könnyebbé, harmonikusabbá tehetjük. Hiszen nem hiába alkalmas a bambusz akár csónakok irányítására, vagy hatalmas terhek cipelésére is.
Ezek után nem csoda, hogy kalligráfiákra kívánkozik a bambusz, sőt ha tovább megyünk, akkor számtalan tusképet is láthatunk, amelyek bambuszt ábrázolnak, és nálunk is igen közkedveltek. Éppen ezért szeretnék most megmutatni először is egy érdekes kalligráfiát, amely nem csupán a kanjit ábrázolja, de visszahozza a bambusz formáját is, majd pedig egy bambuszképet is:
