Mielőtt nekilátnánk a tényleges alkotásnak, szükségünk lesz azokra a tradicionális eszközökre, amelyekkel a kívánt eredményt elérhetjük. Némelyiket pótolhatjuk átmeneti megoldásokkal, másokat azonban nem.
Hagyományosan a kalligráfia alapfelszereléseit a „négy kincsnek” nevezik. Ez még Kínából ered. A „négy kincs”: az ecset, a tusrúd, a dörzskő és a papír. Ehhez jön még néhány szükséges dolog, mint a papíralátét és a papírnehezék; amennyiben folyékony tust használunk, akkor egy tálka; vagy az „ecsettámaszték”, hogy gyakorlás közben le tudjuk tenni az ecsetet anélkül, hogy az összetusozna bármit. (Lásd a fotón)
A megfelelő eszközök kiválasztása kezdőként nem egyszerű feladat, mégis rendkívül fontos, mert jó eszköz hozhat jó eredményt.
Az ecsetek a legkülönfélébb méretben, típusban és árban kaphatóak. Nem érdemes rögtön a legdrágábbat megvásárolni, de azért ne is a legolcsóbbat. A legfontosabb, hogy a szára ne legyen túl vékony, mert azt nehéz kényelmesen fogni és az egyensúlya sem az igazi, valamint az ecset szőrének átmérője (a tövénél) 1-1,5 cm körüli legyen. Ez a gyakorló ecset mérete. Maga a szőr vagy sörte többféle állat „bundájából” készülhet. Most az egyszerűség kedvéért legyen csak a barna és a fehér szín, mint megkülönböztető jelzés. A barna szőr kevésbé rugalmas, így könnyebben irányítható, jobban tudjuk uralni első vonásainkat, ami talán a legnehezebb feladat a kalligráfiában. A fehér szőrök általában puhábbak, így rugalmasabbak is. Ezáltal úgy érezhetjük, szinte siklanak a papíron, ezért könnyen „felkaphatjuk” vagy elsiethetjük a vonásokat, ami nem jó. Érdemes egy maximum néhány ezer forintos, barna szőrű ecsettel kezdeni.
Bármilyen furcsa is, az ecset nem cserélhető fel más „típusra”, mint a japán kalligráfia ecset. Ezek az ecsetek ugyanis úgy készülnek, hogy szőrük két rétegben helyezkedik el: egy középső vagy belső „magban” és egy külső „burokban”. A kettő között pedig finom „tér” alakul ki, amely a tust hosszú ideig tárolni képes, így folyamatosan adagolódik miközben egy-egy írásjegyet elkészítünk. (Lásd a rajzon)
A dörzskövek és a tusrudak esetében is elmondható, hogy sokféle akad, amelyek árban is lényeges eltérést mutatnak egymáshoz képest. Kezdetnek ezekből ne vásároljunk túl drágát. Egy normál gyakorló méretű dörzskő megfelelő, és a tusrúdból akár a legolcsóbb is. Először ismerjük ki őket, és a gyakorlattal már tudni fogjuk, hogy melyik fajtát mikor érdemes használni.
Bár a papírok is több méretben és minőségben megtalálhatóak, mégis az első választás itt egyszerűbb. Gyakorláshoz az úgynevezett hanshit (hansit) használjuk, amely körülbelül 24×33-34 cm-es. A minták – amelyeket másolni foguk – szintén mindig ebben a méretben készülnek el. Ez a felület pedig alkalmas arra, hogy megtanuljunk egy vagy több kanjit (kandzsit) megfelelően elhelyezni a papíron. Kapható olyan „hanshi” is, amelyre nem tussal, hanem vízzel írhatunk, és megszáradása után újra használhatjuk több alkalommal is. Ez nagyon hasznos lehet, ha szeretnénk kevesebbet költeni, és egyben védeni is a környezetünket.
Hagyományosan a gyakorláshoz a legtöbb iskolában újságpapírt használnak (Fontos: nem színes magazint, hanem egyszerű napilapot!), amelynek a nedvszívó képessége hasonlatos a kalligráfia papíréhoz. Azonban ne szokjuk meg túlzottan, mert azért nem hanshi, és ha csak újságpapírra gyakorolunk, akkor komoly kudarcok fognak érni a kalligráfia papírral.
Egy tanácsot szúrnék be még így befejezésként: mindenképpen szerezzünk be dörzskövet és tusrudat, mert azzal készíthetjük majd el a komolyabb kalligráfiáinkat, azonban a tus elkészítése külön feladat, így amíg bizonytalanok vagyunk benne, inkább használjunk folyékony, előre elkészített tust.
Sportswear Design | Women’s Nike Air Jordan 1 trainers – Latest Releases , Spartanova