A zen és a kalligráfia kapcsolatáról érintőlegesen már esett szó, amikor a teaszertartásokon megjelenő kalligráfiákról írtam. Most két cikkel szeretném, ha kicsit jobban elmerülnénk ebben a témában. Ezúton pedig kicsit kapcsolódnánk a szamurájok kapcsán felvetett zen témákhoz is. Ez az első cikk betekintés kicsit a zen történetébe, fogalmaiba, tanításaiba, miközben megnézünk pár zen kalligráfiát is.

A legjobb, ha az elején kezdjük a történetet, amikor a 13. század legelején megérkezik Japánba a zen (禅 vagy a klasszikus írásjegyével: 禪), vagyis a kínai chan (csan) buddhizmus. A zen buddhizmusnak két irányzata került át Japánba. A rinzai (rinzáj) irányzatot, még a sōtō (szótó) zen Japánba érkezése előtt, Eisai Zenji (Ejszáj Zendzsi) (栄西禅師; vagyis Myōan Eisai (明菴栄西), élt: 1141. április 20. – 1215. július 5.) 1191-ben – hét éves kínai gyakorlás után – vitte Japánba. A sōtō irányzatot Dōgen Zenji (Dógen Zendzsi) (道元禅師; ismert még Dōgen Kigen 道元希玄, élt: 1200. január 19. – 1253. szeptember 22.) vitte Japánba, amikor 1227-ben vagy 1228-ban visszatért Kínából. A két irányzat különbségét nehéz megfogalmazni, ha egyáltalán valóban határozott különbség van köztük. Általában azt mondják, hogy a sōtō csak a meditáció gyakorlatával foglalkozik – vagyis a csak üléssel, amire a japán kifejezés a shikantaza (sikantaza, 只管打坐 vagy 祗管打坐) – amíg a rinzai irányzatban a tanítások és az úgynevezett kōan-gyakorlatok (kóan, 公案) is éppen annyira fontosak. A kōanok egyébként amolyan rövid, velős történetek, ha nagyon szabadon értelmezzük, akkor tanmesék, amelyek a satori (szatori, 悟り), a megvilágosodás – vagyis a buddhista értelemben vett megvilágosodás, amely tulajdonképpen rálátás a valóságra, mint valóságra, ahogy az valóban van – apró leírásai is lehetnek.

Hogy kicsit könnyebben megértsük mi az a kōan, álljon itt egy példa rá:
– Honnan jöttél? – kérdezett Mu-csou egy szerzetest.
– Liujangból.
– Mit mond a csan mester Liujangban?
– „Mehetsz bárhová, útra úgyse találsz.”
– Tényleg ezt mondta?
– Ezt.
A mester kapta a botját és fejbe kólintotta a szerzetest:
– Csak a szavakra emlékszel – jegyezte meg.

(Terebess Gábor: Folyik a híd, www.terebess.hu)

Mielőtt tovább mennénk nézzünk meg egy különlegesebb „kalligráfiát”, amelyen a shikantaza felirat látható. Azért olyan különleges, mert kőbe van vésve. Ilyet eddig még nem igazán szemléltünk meg, itt az ideje:

Egy régi japán mondás szerint a két irányzat közti különbséget az adja, hogy a rinzai a nemesek zenje, amíg a sōtō a parasztoké. Azonban sem ez, sem az előző mondás nem teljesen védhető. Egyrészt a rinzai tanítások is a gyakorlást hangsúlyozzák és a sōtōban is beszélnek a kōanokról, tanítják azokat. Másrészt pedig éppen a sōtō alapítója, Dōgen is nemesi származású volt. A vitát így ne is döntsük el, elég ismernünk, hogy két irányzat van.

Még így a zen buddhizmussal kapcsolatban nézzünk meg egy-két fontosabb tanítást, hogy jobban betekinthessünk, hacsak vázlatosan is, ebbe a dologba. Először is elevenítsük fel, amiről A kard és az elme ereje című cikkben írtam, ugyanis itt két fontos fogalom jelenik meg a zen tanításokkal kapcsolatban. Az első a „tiszta tudat”, amely nem úgy tiszta, hogy üres, vagyis úgymond gondolatok-nélküli. Gondolatok vannak benne. Még csak az sem mondható el, hogy ezek a gondolatok jók vagy rosszak. A lényeges, hogy a gondolatok olyanok, amilyenek, felmerülnek és elmúlnak. Tisztaságuk lényege abban rejlik, hogy nem fűzűnk hozzájuk újabb és újabb, másodlagos vagy harmadlagos gondolatokat. Ezek a másodlagos vagy harmadlagos gondolatok azon gondolatok, amelyek minősítenek például. Mondjuk felmerül bennünk, hogy: nem finom egy étel. Ez elsődleges gondolat. Ehhez viszont jön egy másodlagos, hogy: nem kellene ilyeneket gondoljak, örüljek, hogy eszem, és mennyit dolgozott vele, aki készítette, stb. A második fogalom is ehhez kapcsolható, amely a „gondolatoktól való mentesség”, ugyanis az is valahogy így ragadható meg. Gondolatok szükségesek, azok nélkül egyszerű, mindennapi feladatainkat sem tudnánk elvégezni. A fontos az, hogy ne ragadjon le a tudat, ne ragaszkodjon semmihez, hanem szabadon áramoljon. Takuan Sōhō (沢庵宗彭, 1573-1645) ezt az elmét hívja „mozdulatlan elmének” vagy „korlátaitól megszabadított elmének”, azaz fudōshinnek (fudósin, 不動心) . Ez az elme nem ragad le semminél. Mindent visszatükröz, ami elé kerül, ami felbukkan. Nem időzik el sehol. Takuan ebben foglalja össze a zazen lényegét is, és ezzel tanítja, hogy a kardvívónak milyen tudatállapotot kell elérjen ahhoz, hogy ellenfele fölé kerekedhessen. A „mozdulatlan elme” olyan, aminek „nincsen formája, tehát tulajdonképpen nem elme”. Picit megmagyarázva ezt úgy fogalmazhatnánk, hogy az elme, a tudat akkor ragad le, ha mondjuk utazunk, nézünk ki az ablakon és meglátunk egy állatot: hú, de érdekes, mi volt az? Aztán még vagy fél órán keresztül ezen gondolkodunk, és más élmények is eszünkbe jutnak közben, így aztán nem is látjuk a tájat, amelyet addig néztünk.

Most álljon itt egy fudōshin kalligráfia:

 

Végezetül még egy dolgot nézzünk meg a zennel kapcsolatosan, a zen négy alapelvét, mert ez szintén egy gyakran emlegetett és félreértett tanítás. A következőképpen hangzik:
1. a tanításokon túlmenő átadás (教外別傳, kyōge betsuden) (kjóge becuden)
2. az írásokra nem támaszkodás (不立文字, furyū monji) (furjú mondzsi)
3. egyenesen az ember tudatára való rámutatás (直指人心, jikishi ninshin) (dzsikisi nyinsin)
4. buddhává válni az ember természetének meglátása által (見性成佛, kenshō jōbutsu) (kensó dzsóbucu)

Csak rövid magyarázatot fűznék hozzá mielőtt kalligráfiában is megmutatom. Az első két elv arról szól, hogy nem szabad csupán a szentírásokat alapul venni, szó szerint megtanulni, és azt hinni, hogy ennyi a gyakorlás, hanem mindent meg kell magunknak is tapasztaljunk. Mások tapasztalata nem segít. Ezért hangsúlyozta Buddha, hogy mindenki saját maga tegye próbára tanításait. Azonban mindez nem jelenti azt, hogy egyetlen szent szöveget se ismerjünk, vagy vessük tűzre azokat! A harmadik elv arra vonatkozik, hogy a zen minden tanításával, főleg erre a kōanok jó példák, igyekszik közvetlenül megmutatni azt, ami a tudat és ahogyan az működik. Végül a negyedik elv arra világít rá, ha képesek vagyunk ezt a tudatot és működését felismerni, ezzel meglátni azt, hogy milyenek vagyunk valójában mindannyian, és hogy mi a valóság, akkor azzal elérjük a megvilágosodást és buddhává válunk.

És akkor mindez kalligráfiaként (saját kalligráfiák):

 

Ez az írás most kicsit hosszúra nyúlt, de remélem azért segítséget nyújt ahhoz, hogy a következő, zen kalligráfiákat bemutató cikk érdekesebb és érthetőbb legyen.