A Buddha írásjegye kapcsán érdemes pár dolgot figyelembe vennünk. Nyilvánvaló, hogy azelőtt nem volt ez a kanji, amíg maga a buddhizmus meg nem érkezett Kínába, majd később Japánba is. Egyes kutatások szerint valamikor az i.e. 3. század környékén már biztosan megtalálható volt a buddhizmus Kínában, ugyanis az akkor élt császár azt mondta, hogy igyekezett elnyomni a terjedését. Ezt az állítást az is alátámaszthatja, hogy erre az időszakra teszik, hogy Indiából Asóka császár i.e. 250 környékén szerzeteseket küldött a környező országokba, hogy hírét vigyék a buddhizmus tanainak. Éppen ezért talán nem túl nagy tévedés, ha úgy gondoljuk, hogy nyilvánvalóan ehhez az időszakhoz köthető a kanji eredete is. De azért komolyabb becslésekbe nem bocsátkoznék, elméletet sem szeretnék gyártani. Viszont nézzük meg, hogyan is néz ki ez az írásjegy. Bal oldalán az ember (人) gyököt () láthatjuk, jobb oldalán a furcsa „cikk-cakk” vonal két függőleges áthúzással egy tagadást jelentő szó, vagyis annyit tesz: nem (弗). Ebből könnyen megérthetjük, hogy Kínában úgy nevezték meg Buddhát, mint aki nem ember, vagyis pontosabban „már nem ember”, mivel meghaladta az emberi ragaszkodásokat és szenvedéseket, túllépet mindezeken.
Nézzük is meg ennek a kanjinak a történetét:
Megnézve a történetét még valamiről nem árt, ha szót ejtünk. A modern leírási módja ennek az írásjegynek különbözik a régitől, és a következőképpen néz ki: 仏. Kiejtésben, jelentésben nincsen különbség, csupán leegyszerűsödött maga a kanji. Azonban kalligráfiákon a mai napig inkább használják a klasszikusat, vagyis a régit.
Végezetül a Buddha írásjegyét egy olyan kalligráfiával szeretném bemutatni, amelyen nem csupán maga az egyetlen írásjegy látható – ami egyébként igen gyakori a Buddhával kapcsolatban, sőt inkább találhatunk egyetlen kanjit ábrázoló műveket az esetében –, hanem Buddha szavaival is még illusztrálva van:
