Szóba került korábban, hogy ez az a kanji, amelyet hagyományosan azért gyakoroltatnak a mesterek a kezdetek kezdetén, mert mind a nyolc alapvonást tartalmazza. Nézzük meg most, hogy miben is áll az, hogy tartalmazza, és hogyan is kell leírnunk.
Az oktatás elején jó elővenni ezt az írásjegyet. Tanítványom azt mondta, hogy őt abban segíti ennek a kanjinak a gyakorlása, hogy amennyiben az alapvonásokat „csak” magukban írja le, akkor nem érzi az arányokat olyan jól, viszont az ei (永) leírása abban is segíti, hogy megérezze azt, hogy mit is jelent mindez. Éppen ezért most lépésről-lépésre nézzük meg együtt, hogyan épül fel ez a kanji, hogyan és hol jelennek meg benne a már tárgyalt alapvonások és hogyan is kell leírjuk.
Elsőként talán ismételjük át, hogy mi is az a nyolc alapvonás, amelyekről beszélünk. Szóval íme:
Az első a 点 ten, vagyis a „pont”, ami valójában egy önmagába visszazáródó rövid vonás.
A második a 横画 yokokaku, amely a vízszintes vonalként emlegetett vonás.
Harmadik a 縦画 tatekaku, a függőleges vonás.
A negyedik a 撥ね hane, vagyis az általában „ugrásként” fordított vonás, amely egy jobbról balra felfelé haladó fokozatosan elvékonyodó vonás.
Ötödik a 策 saku, amely a balról jobbra felfelé „ívelő” és egyben hosszan és fokozatosan elvékonyodó vonás.
A hatodik a 左払い hidariharai, a balra lefelé tartó és szintén elvékonyodó vonás, amelybe mindig van egy enyhe ív is.
A hetedik a 啄 taku, amely az előzőhöz igen hasonlatos vonás, viszont lényegesen rövidebb, így energikusabb formát jelent.
A nyolcadik, egyben utolsó a 右払い migiharai, a jobbra és lefelé tartó, a vége felé ívében megtörő, egyszerre vastagodó és elvékonyodó vonás, amelynek talán a legnehezebb a szép leírása.
Mindezt kövessük most végig az ei írásjegyen. Mindig legyünk türelmesek, sose kapkodjunk az írással. Ha túl gyorsan húzunk meg egy vonalat, akkor az sosem éri el a kívánt eredményt. Az elvékonyodás sem azért jön létre, mert gyorsan húzzuk az ecsetünket, hanem azért, mert szép lassan és fokozatosan elemeljük a papírtól. Ne feledjük, hogy a kalligráfia három dimenzióban készül! A papíron való mozgás két dimenziójához mindig tartozik egy harmadik, a papírhoz közelítése az ecsetnek, illetve onnan távolítása.
A következő képeken először egészében, majd részleteiben mutatom be, hogyan is írjuk le ezt a kanjit. Mindenkinek jó és kellemes gyakorlást hozzá!
Az első képen nézzük meg először is, hogyan néz ki ez a kanji, ahogy én azt mesteremtől, Tsujikawa Yuka senseitől tanultam:
És akkor jöhetnek a lépések. (A narancssárga jelzés az ecset útját mutatja meg minden esetben, azt is sematikusan, vagyis csupán a papír két dimenziójában.) Az első vonás a „pont”:
A második vonást három részre szedjük, amelyből az első a vízszintes:
A következő egy sarokkal a függőleges:
Az utolsó részlet az „ugrásként” fordított hane:
A harmadik vonás két részből áll, de azt most egyben tekintsük meg. Az első rész egy rövid saku nevet viselő vonás, majd a sarok, és egy hidariharai vonással zárul:
A negyedik vonás leginkább a taku:
Végül egy migiharaival zárul az írásjegyünk, amely talán először az egyik legnehezebb vonás:
