(Összefoglaló jegyzet a Szombat esti beszélgetések haragról szóló részéhez.)
A Paradicsom kapui
Egy Nobushige nevű katona érkezett Hakuinhoz, a híres zen mesterhez.
– Valóban létezik Paradicsom és Pokol? – kérdezte a katona.
– Ki vagy te? – érdeklődött Hakuin.
– Szamuráj vagyok.
– Te? Szamuráj? – csodálkozott Hakuin. – Miféle uralkodó fogadna fel téged? Olyan a képed, mint egy koldusé!
Nobushige szörnyen feldühödött és a kardja után nyúlt. Hakuin ezt látva tovább folytatta:
– Nocsak, még kardod is van? Talán még ahhoz sem elég éles, hogy levágd vele a fejemet!
Ahogy Nobushige előrántotta a kardját, Hakuin megjegyezte:
– Íme, itt nyílnak a Pokol kapui.
E szavakra a szamuráj, megértvén a mester tanítását, visszadugta a kardját hüvelyébe és meghajolt.
– Íme, itt nyílnak a Paradicsom kapui.
A Pokol és a Paradicsom kapui egyként a mindennapi életünkben keresendők, tanítja nekünk több mint 300 év távlatából Hakuin zen mester.
Buddha tanításai szerint az élet nem kielégítő és szenvedéssel teli. Szenvedéseink a három méregben (triviṣa), a tudatlanságban (moha), a vágyban (raga) és a haragban (dvesha) gyökereznek. Ez a három gyökérok a tudatot elhomályosító mentális tényezők, az ún. kleśa-k közül való. Láthatjuk tehát, hogy a harag alapvető helyet foglal el, mint a szenvedéseink egyik fő oka. A fent idézett történetben Nobushige haragra gerjed, és ezzel azonnal fel is tárul számára a Pokol kapuja. Egyetlen apró szó, tett, egy pillanat elegendő ahhoz, hogy haragra gerjedjünk, és ez a harag egyaránt árt nekünk is és a környezetünknek is.
Vizsgáljuk meg alaposabban, hogy vajon mi hozza létre ezt a haragot. A történetben talán Hakuin volt az okozója? Beláthatjuk azt, hogy nem. A harag Nobushigében kelt fel, ő maga hozta létre, senki más. A harag valójában semmiféle külső okkal nem magyarázható, még ha azzal az illúzióval áltatjuk is magunkat, hogy rajtunk kívül álló tényezők haragítanak meg bennünket. Valójában a haragot az ébreszti fel bennünk, hogy veszélyben érezzük magunkat, vagyis a „kis én” veszélyben érzi a biztonságát, a kényelmét, saját sebezhető önmagát, és meg akarja mindezt védeni. A harag magvai gyakran a félelem mélységes táptalajában bújnak meg. Így amikor felkél a harag, az mindig fontos útmutatást ad számunkra arra nézve, hogy megvizsgáljuk, mit is gondolunk saját magunkról, a világról, és arról, hogy mit hiszünk, hogyan is kellene annak működnie. A harag legtöbb esetben egy szokás, a múltban gyökerező rutin, egy bizonyos körülmények megjelenésekor automatikusan feltörő reakció, ami egyetlen pillanat alatt is robbanáshoz vezethet.
Hogyan kezeljük tehát saját haragunkat? Általában úgy hisszük, úgy tanultuk, ha sértegetnek, bántanak minket, akkor vissza kell vágnunk, meg kell védenünk magunkat, hiszen az gyáva, aki nem így tesz. A valóságban viszont ez nem így van. Amikor megsértünk valakit, mert minket is megsértettek, akkor ezzel a válaszként adott sértéssel magunknak és a másiknak is ártunk. Amikor azonban bár megbántva érezzük magunkat, mégsem bántjuk meg a másikat, akkor aratunk igazi győzelmet. A Negyvenkét fejezetes szútra tanúsága szerint egy alkalommal egy férfi szemtől szemben sértegette Buddhát, azonban ő csak mosolygott a sértéseken. A szútra erről így ír:
A Buddha ekként szólt: „Egy ember, hallván, hogy az Utat védelmezem és a hatalmas jóakaratot gyakorlom, eljött, hogy sértő szavakkal becsméreljen. De én csendben maradtam és nem válaszoltam a sértésekre. Miután kifogyott a szóból, a következő kérdést tettem fel neki: ‘Ha ajándékot hozol valakinek és azt visszautasítják, nálad marad az ajándék?’ ‘Igen’ – válaszolta ő. A Buddha így folytatta: ‘Nos, te megsértettél engem, de én nem fogadom a sértéseidet. Káromló szavaiddal csak magadnak ártasz. Ahogyan a visszhang követi a hangot, az árnyék pedig a formát, nincs menekvés. Gyakorolj éberen, hogy ne tégy gonoszat.’”
Nem vagyunk kötelesek elfogadni a bántást, és ha úgy cselekszünk, ahogy Buddha tette, valóban győztesek leszünk. Ez a győzelem pedig mások hasznára is válik. Ha azonban nem értjük meg a bennünk és a másokban élő harag valódi természetét, továbbra is azt fogjuk hinni, hogy bolondság lenne nem feldühödni.
Úgy tehetünk tehát jót saját magunknak és a körülöttünk élőknek egyaránt, ha nem engedünk teret a haragunknak, mert a harag kifejezése csak táplálja és erősebbé teszi azt. Csak a megértés és az együttérzés képes semlegesíteni. A harag megértéséhez szükségünk lesz térre, és ezt a teret létre kell hoznunk magunkban. Amikor felkél bennünk a harag, türelmesnek és önuralommal teltnek kell lennünk, nem megszólalni, nem cselekedni. Ezáltal egy teret hozunk létre a harag és az arra reakcióként adott cselekvés között. Ebben a térben megfigyelhetjük, hogy mi hozta létre bennünk a haragot. A válasz a kérdésünkre tehát a tudatosság lesz. Minden pillanatban, amikor dühöt érzünk magunkban, tudatosan megvizsgáljuk ezt az érzést (és ugyanígy tehetünk bármilyen más heves érzelemmel is, amely nekünk és másoknak árthat, mint például a féltékenység, a heves vágy, a sértettség és így tovább). A harag megfigyelése gyakorlásunk tudatos részévé kell, hogy váljon. A harag fel fog kelni bennünk ezentúl is, azonban ha tudatossá válunk vele szemben, ha teret hagyunk magunknak, ha rálátunk, akkor sokkal hamarabb meg is tudjuk szüntetni. Ennek a térnek a megteremtésével képesek leszünk arra, hogy csak akkor szólaljunk meg vagy cselekedjünk, amikor azzal már nem bántunk meg másokat.
Ezért hívhatjuk a haraggal való munkát is gyakorlásnak. Sosem érkezünk meg, szüntelen gyakorlunk. A harag felébredésének pillanata legyen a gyakorlásunk pillanata is egyben. Legyünk hálásak érte. Hiszen amikor elérünk a harag gyökeréhez, akkor elérünk az együttérzéshez is. Képesek leszünk saját magunkra és másokra is együttérzéssel tekinteni, hiszen mindannyian ugyanabban a szenvedésekkel teli lét körforgásában élünk. A harag a különváltságot erősíti, meggátol minket abban, hogy képesek legyünk teljességében látni önmagunkat, és elvágja annak a lehetőségét is, hogy másokhoz kapcsolódjunk, hogy teljes életet éljünk békében, szabadságban és biztonságban.
Azzal, hogy a tudatosságot gyakoroljuk a harag felkelése és kiélése közötti térben, visszatérünk a jelen pillanathoz, visszakapjuk és kitágítjuk azt. Ez nagyon értékes lehetőség. Az életet kizárólag a jelen pillanatban lehet megtalálni, az élet csak ebben a jelen pillanatban létezik, sehol máshol. Minden lépésnek, amit megteszünk, ide kell elvezetnie minket, mert itt és most az élettel, az örömmel és a békével találkozhatunk.
Irodalomjegyzet:
FÓRIZS, László (ford.) 2012. Dhammapada Az erény útja. Harnham, Belsay, Northumberland, UK: Aruna Publications.
HANH, Thich Nhat 2001. Anger: Wisdom for Cooling the Flames. New York: Riverhead Books.
HANH, Thich Nhat 2007. Teachings On Love. Berkeley, United States: Parallax Press.
HANH, Thich Nhat 2007. Present Moment Wonderful Moment. Berkeley, United States: Parallax Press.
HANH, Thich Nhat 2012. Fear: Essential Wisdom for Getting Through The Storm. London, United Kingdom: Ebury Publishing.
HARRIS, Jules Shuzen 2012. Uprooting the Seeds of Anger – Anger has something to teach us. Can we listen?. URL: https://tricycle.org/magazine/zen-and-anger/ [letöltés: 2020. november 14.].
HARRIS, Jules Shuzen 2013. Holding Anger – We must develop a measure of psychological insight along with our meditation practice. URL: https://tricycle.org/magazine/holding-anger/ [letöltés: 2020. november 14.].
REPS, Paul – SENZAKI, Nyogen – Bánfalvi András (ford.) 1994. 101 zen történet. Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó.
SHAKU, Soyen (Author), SUZUKI, Daisetz Teitaro (Translator) 2010. Sermons of a Buddhist Abbot: Addresses on Religious Subjects Including the Sutra of Forty-Two Chapters. Kessinger Publishing, LLC.
SHORE, Jeff PRINCIPLES OF ZEN PRACTICE: ILLUMINATING THE SOURCE. URL: https://terebess.hu/zen/mesterek/principles.pdf [utolsó látogatás: 2020. november 14.]
The Sutra of Forty-two Chapters. Middle Land Chan Monastery. URL: http://middleland.org/teachings/the-sutra-of-forty-two-chapters/ [letöltés: 2020. november 16.]