2012. december 2-án, vasárnap, a hirtelen ránk támadó télben utaztunk Győrbe, hogy előadást és bemutatót tarthassak az összegyűlt érdeklődőknek a Bonsai Aikido Egyesület rendezésében tervezett programon.
Az előadás a harcművészet és a zen kapcsolatának részleteivel, a zen és az aikido összefüggéseinek tárgyalásával kezdődött.
Elmélyülve a zen tanításokban a japán kalligráfia vizeire evezve ismerkedtünk meg az eszközök és stílusok, a Japán történelem és írás apró részleteivel.
Kis szünetekkel jutottunk el a közösen töltött időnk utolsó felvonásához, a japán kalligráfia bemutatóhoz.
Olyan témákkal készültem a performancera, amelyek az aikido gyakorlói számára fontosak lehetnek vagy közel állhatnak a szívükhöz, mint a 正勝吾勝, vagyis „A legnagyobb győzelem az önmagunkon aratott győzelem”.
Az előző gondolathoz szorosan kötődik Osensei tanításaiban a 勝早日, vagyis „A győzelem napja gyorsan jön el / A gyors győzelem napja”.
Nagyon fontos – és nem „csak” a harcművészettel foglalkozóknak kell szem előtt tartaniuk, hanem mindannyiunknak azt a gondolatot -, hogy 日日初心, vagyis „Minden nap kezdő tudat (szellem)”. Minden pillanat új. Egyetlen jelen sem tér vissza sosem. Minden nap kezdő szellemmel nem esünk abba a hibába, hogy tetteinket a rutin vezeti csak, és elveszítjük a jelenlétünket.
Minden pillanatban jelen lenni, itt és most.
Mind a zen, mind a harcművészet több puszta szertartásnál vagy sportnál/játéknál. Mind a kettő azt tanítja számunkra, hogy 生死一如, vagyis „Élet és halál egy (ugyanaz)”.
Végül utolsóként a „bushin” (武神), a „harcos isten” (vagy „harcos(ok) istene”-ként is fordítható) kalligráfia készült el búcsúzóul.
Ahogy Osensei, Ueshiba Morihei (植芝 盛平) sensei mondta:
az ecset és a harcművészet útja mindig is összefonódott
ami érezhető is volt a délutánon, amikor harcművészek és ecsetforgatók találkoztak. Nagyon szépen köszönöm a figyelmet, amellyel megajándékoztak a jelenlévők!
nike dunk high black leather chair for sale | Ataf.pl – All Truth All Fresh: Sneakersy, Streetwear & Więcej