Előző alkalommal írtam arról, hogy a tus elkészítése nem feltétlenül kézenfekvő dolog. Most megpróbálom elmagyarázni, hogyan kell megfelelően sötét tónust elérni, majd azt is, hogy mi a helyes testtartás a kalligráfia gyakorlása közben.
Először fogjuk a dörzskövet, és a benne lévő mélyedésbe óvatosan vizet töltünk. Vigyázzunk arra, hogy ne legyen túl sok, inkább kevesebb. Aztán a tusrudat a kőre merőlegesen tartva dörzsölni kezdjük úgy, hogy a kő felülete nedves legyen folyamatosan, vagyis a tusrudat bele-belemártjuk a vízbe. A legjobb, ha enyhe köröket írunk le dörzsölés közben. (Lásd a rajzon) Ezt mindaddig folytatjuk, amíg a víz és a tus keverékének felszíne csillogóvá nem válik. Eleinte ez eltarthat 20-25 percig is, de a dörzskő méretétől és a készítendő tus mennyiségétől függően, akár tovább is. Viszont ezt az időt kihasználhatjuk arra, hogy csendben ráhangolódjunk a kalligrafálásra. Egyes iskolákban ennek kiemelkedő fontosságot tulajdonítanak, és magát a kalligráfia cselekvését meditatív jellegű mozgás, sőt meditáció is megelőzi. (erről később a Hitsuzendō (筆禅道, Hicuzendó) nevű iskola kapcsán még szót fogok ejteni.)
Mielőtt nekikezdenénk a gyakorlásnak két dolgot csinálunk. Egyrészt megfelelő testtartást veszünk fel, másrészt „bemelegítünk” (ez utóbbiról később beszélek). Mindig nagyon figyeljünk a testtartásunkra, mert a megfelelő tartás a kalligráfia egyik alapja. Számunkra az asztalnál, széken ülve való gyakorlás az, ami a legkézenfekvőbb, hiszen ezt szoktuk meg. Ebben az esetben fontos, hogy a széken egyenesen üljünk, az sem baj, ha olyan a szék, hogy nincsen háttámlája, mert nem dőlünk hátra sosem, az korlátozná testünk mozgását. Olyan széket válasszunk, amelyről kényelmesen leér a lábunk, amelyet kétféle módon tarthatunk. Ülhetünk úgy, hogy combunkat párhuzamosan tartva, talpunkat teljes felületével a földre helyezzük, és így combunk és lábszárunk körülbelül 90 fokot zár be, vagy úgy, hogy a szék és magunk alá húzzuk a lábunkat, esetleg „összekulcsolva”.
Hagyományosan a kalligráfiát alacsony asztalnál, seizaban ([静(正)坐] szejzában, vagyis térdelő ülésben) gyakorolták/gyakorolják. Érdemes ezt is kipróbálni. (Lásd a rajzokat) Ilyenkor más a gyakorlás is, és később, ha nagyobb méretben dolgozunk majd, jól jön, ha nem jelent gondot ez a póz sem.
Mind a két esetben igaz, hogy sem a túl magas, sem a túl alacsony asztal nem megfelelő. Ahogy a karunkat enyhén megemelve függőlegesen tartjuk az ecsetet, az a kényelmes és a megfelelő, ha az asztal körülbelül a köldökünk magasságában helyezkedik el. Ez a magasság egyébként is fontos a japán gondolkodásban. A test energiaközpontja ugyanis a köldök alatt kétujjnyival helyezkedik el a test belsejében. Ezt a pontot haranak (腹) vagy tandennek (丹田) nevezzük. A gyakorlás folyamán pedig ez az a pont, ahonnan megindítjuk az egyes vonásokat, magát a kalligráfiát.
(A következő alkalommal a kalligráfia három fő stílusáról fogok írni, hogy aztán folytathassuk a gyakorlati kérdéseket az ecset tartásával, az alapvonásokkal és –kanjikkal (kandzsikkal), a „bemelegítéssel”, és hasonlókkal.)
latest Running | Zapatillas Running – Ofertas para comprar online y opiniones